Atomenergetikai Múzeum

Lezárult a Teller Ede vetélkedő csapatversenye

 

Az Atomenergetikai Múzeum VÍZmÉRTÉK címmel idén is megszervezte fizikaversenyét, a Teller Ede vetélkedőt. A csapatversenyen ebben az évben középiskolások vehettek részt. 

A csapatoknak az első feladat elkészítése egyben a jelentkezés is volt a versenyre, amelynek során egy videóban kellett bemutatni egy vízhez kapcsolódó fizikai mérést magyarázattal és számolással alátámasztva. A második feladatban ugyancsak a számolás kapta a főszerepet, ami egyben hangolódás is volt a harmadik, utolsó fordulóra is, amelyre 2024. május 16-án az Atomerőmű Sportegyesület csónakházában került sor élménynappal egybekötött helyszíni versenyforduló formájában.

Az első két feladat megoldása során legjobbnak bizonyult 11 csapat nyert meghívást a Duna-parti rendezvényre, akik Härtlein Károly, a BME Prima Primissima díjas mesteroktatójának rendhagyó fizikaóráján is részt vettek. A látványos kísérletek elvégzésében a Paksi Atomerőmű létesítményi tűzoltósága is közreműködött, akiknek eszközei által a verseny utolsó fordulójában feltett elméleti kérdésekre gyakorlati kipróbálást követően kaphattak választ a diákok. A feladatok a nyomásra, a sebességre és az erőhatásokra, valamint a víz áramvezető képességére épültek, így például tüzet kellett oltani a versenyzőknek, vagy épp a félautomata defibrillátor használatát és a szakszerű segítségnyújtás alapjait kellett ismertetniük az ötállomásos fordulóban. Első helyen a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium csapata végzett (Szabó Gergő, Támer Gergő, Weisz István, Wolff Dominik Henrik), míg a dobogó második (Szegi Tamás, Vass Levente Zoltán, Laposa Márton, Tóth Benedek, Kékes Gábor) és harmadik fokára (Csapó-Kun Réka, Steiner Iván, Jankó Bence, Nyulasi Bence, Palencsár Dávid) az Energetikai Szakképzési Technikum tanulói állhattak fel.

A 2020 óta megrendezett online, országos, egyéni háromfordulós versenyre idén is több mint 30 jelentkező nevezett. A május végéig tartó általános iskolai egyéni verseny eredményeiről az AEM honlapján és Facebook-oldalán ad majd hírt a múzeum.

ESEMÉNYEK