Atomenergetikai Múzeum

2013

Az Atomenergetikai Múzeum két programmal csatlakozott a Múzeumok Őszi Fesztiválja országos rendezvénysorozathoz.

A Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk, és fedezd fel! elnevezésű tematikus közönségprogram kapcsán az atomerőmű múzeuma október 6-án új lehetőségekkel várta az érdeklődőket. A paksi program exkluzivitását egyrészt az adta, hogy a résztvevők saját kerékpárral közelíthették meg az erőmű északi portáján át a múzeumot, másrészt vasárnap tárlatvezetéssel lehetett végigjárni. A látogatók között volt egy pécsi egyetemi hallgató is, aki külön ezért a lehetőségért autózott el Paksra. A háromórás program keretében így ő is láthatta kivetítőn azt a fotósorozatot, mely a „Raktárból múzeum” címet viseli.

 

„A lámpás én vagyok” – Tanárok éjszakája első alkalommal kínált olyan lehetőséget fizikatanároknak, mikor éjszakába nyúlóan kötetlen formában beszélgethettek egy fontos témáról. Az október 11-én megrendezett rendezvénysorozat paksi helyszínén a fizika népszerűsítése volt a központi téma. A program címének Teller Ede szavait választották: A fizika nagyszerű, mert egyszerű. A szervezők egy tanórára való fizikai kísérletet állítottak össze, melyet a meghívott pedagógusok véleményeztek. A fizikatanárok által javasolt módosításokat figyelembe vevő végleges tesztet a paksi járás és a TEIT-es (Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás) települések felső tagozatos diákjainak mutatták be.

 

 

ESEMÉNYEK

október
25

Erőművek Éjszakája

Jelentkezés