Atomenergetikai Múzeum

 

Az Atomenergetikai Múzeum (AEM) idén is csatlakozott a Múzeumok Őszi Fesztiváljához, de kicsit másképp, mint eddig. Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy szeptember utolsó hétvégéjén a Múzeumtól múzeumig – vonattal című rendezvényre jöhettek a látogatók az említett járművel az AEM-be. Idén a múzeum az ASE-csarnok mellé települt ki, de mégis ragaszkodva hagyományainkhoz érdekes, szórakoztató programcsokorból válogathattak a résztvevők. Az Utazó Planetárium előadásai a csillagos égig repítették a nézőket, míg az Atomerőmű Tűzoltóság Brontójának emelőkosarában a valóságban is elrugaszkodhattak a földtől a magasba. A Komondor sugárárnyékolt jármű – mint mindig – most is nagy sikert aratott, rengetegen nézték meg kívül-belül egyaránt. Aki játszani akart, háromféle kvízből is választhatott, a helyes megoldásért ajándék járt. Árpi, a Fifikus Fizikus kísérletei tovább színesítették a délutánt, míg az Édes Cake Macaronozó finomságaival várta a vendégeket. A program kora estébe nyúlt, a helyszínváltás nem befolyásolta az érdeklődést, hisz ismét sokan voltak kíváncsiak a múzeum egyik legfontosabb őszi eseményére.

ESEMÉNYEK

október
25

Erőművek Éjszakája

Jelentkezés