Atomenergetikai Múzeum

Számoltunk veletek

 

Az Atomenergetikai Múzeum 2023. március 7-én ünnepelte 11. születésnapját, amelyen ismét új tudományterületre evezett, és az egyik híres magyar–amerikai tudós, Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából a „Számolunk veled!” mottó köré szervezte programját.  A világhírű matematikus életműve a gyűjteményhez és az atomerőműhöz is több szálon kapcsolódik, ezért a rendezvényen a matematika, a számítástechnikában használt kettes számrendszer, az egykezes számolás és persze a játékelmélet kapta a főszerepet. A stratégiai gondolkodás és a hozzá kapcsolódó játékok éppúgy kalandba hívtak kicsiket és nagyokat, mint a kézműves-foglalkozás – ahol a rendezvény tematikájához híven saját társasjátékot lehetett készíteni. Filmvetítés, új köntösbe bújtatott tárlatvezetés, VR-szemüveges és kiterjesztettvalóság-tartalmak, kvízek is várták a családokat, és persze meglepetésekből sem volt hiány. A korábbi évekhez hasonlóan ismét az iskolai csoportok látogathattak „premier előtt” a múzeumba, hogy tanulmányaik kiegészítéseképp interaktív atommúzeumos élményeket gyűjtsenek.

 

ESEMÉNYEK