Atomenergetikai Múzeum

 

Az Atomenergetikai Múzeum (AEM) kulturális feladata az erőművel kapcsolatos relikviák gyűjtése, feldolgozása és megőrzése mellett elkötelezett a természettudományok és a hozzájuk kapcsolódó ismeretterjesztés iránt is. Némileg újdonság, hogy ezt már nemcsak itt helyben tesszük, hanem csatlakozunk olyan tudományos rendezvényekhez is, amelyeket máshol tartanak.

Az idei volt az első alkalom, hogy részt vettünk a Tudományok Fővárosán Budapesten, az Akváriumban szeptember 23-án. Ezen a tudományos fesztiválon amelynek egyik főtámogatója az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. volt fiatal kutatók, kutatóintézmények, tudományos és technológiai szervezetek, főiskolák és egyetemek mutatták be tevékenységüket.

Múzeumunk látványos fizikakísérletekkel, atomerőmű-ismereti tesztekkel, AR- és VR-bemutatókkal (kiterjesztett és virtuális valóság), kézművesfeladatokkal várta kültéri standjánál a látogatókat. Sokan használták ki a nem mindennapi lehetőséget arra, hogy erőműves munkaruhába beöltözve kipróbálják a sugárkaput, a robotika iránt érdeklődők pedig az Akvárium aulájában megtudhatták, hogy hogyan is működik az atomerőműben használt Adroctech vizsgáló- és manipulátorrobot. Elkísért minket az erőmű sugárárnyékolt járműve, a Komondor, ami az egyik legnépszerűbb látványosság volt a kiállításon.

Ezen a rendezvényen az AEM egy új területen, tudományos intézmények között próbálta ki magát, és a látogatók száma alapján itt is sikeresnek bizonyult megjelenésünk.

 

ESEMÉNYEK