Atomenergetikai Múzeum

2017

 

A tavalyi évet követően idén is az Atomenergetikai Múzeum rendezte a Teller Ede vetélkedőt 2017. május 5-én. A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) településeinek általános iskolái számára szervezett verseny fizikai ismeretekre és a múzeum kiállításának anyagára egyaránt épít.

Az intézmény edukációs programjába jól illeszkedik a fizikaverseny, amely kiegészíti a tanév teljes időszakában zajló kihelyezett fizikaórákat, valamint hangsúlyt helyez a múzeum új, Leonardo da Vinci műszaki munkásságát bemutató időszaki kiállítására is.

 

 

 A környék 8 iskolájából érkező 3 fős csapatok az előzetesen elkészített prezentációjukat mutatták be a verseny első szakaszában „Magyar fizikusok az atomenergetikában ” címmel. Kiemelt szándéka a múzeumnak ezzel, hogy a csapatok saját kutatásaik és ismereteik alapján tegyenek megállapításokat a kijelölt témát illetően. A mechanikai és hőtani témájú, valamint elektromosságtannal és atomfizikával kapcsolatos számítási feladatok után a fizika tantárgyhoz kapcsolható tesztek vártak a diákokra, amelyek jelenségek magyarázatára irányultak, de kitértek a múzeumi fizikaórán látottakra is. A diákok az egyszerű gépek működése témakörében is oldottak meg feladatokat.

 

 

 

A vetélkedő zárásaként Härtlein Károly fizikatanár, a BME tanszéki mérnöke tartott kísérletekkel tarkított előadást, amelynek kapcsán újra tapasztalhatták a versenyző diákok, hogy a fizika az élet minden területén jelen van.

 

 

 

 Az eredményeket összesítve a zsűritagok Leonardo da Vincit idézve – „Aki keveset gondolkodik, az sokat téved” – megállapították, hogy a versenyzők inkább sokat gondolkoztak és keveset tévedtek. A vetélkedőt a Nagyasszonyunk Katolikus Általános Iskola és Gimnázium csapata nyerte, a csapat tagjai Baranyi Bálint, Bukor Levente és Körmendy Márton, felkészítő tanáruk Beke Tamás.

Az Atomenergetikai Múzeum a természettudományokkal összefüggő, élményközpontú ismeretátadást kiemelten kezeli, ennek jegyében állította össze múzeumpedagógiai programját is. A vetélkedő mindemellett a tehetséges diákok eredményeinek elismerésére is jó lehetőséget biztosít.

 

ESEMÉNYEK