Atomenergetikai Múzeum

 

50 évvel ezelőtt, 1969 tavaszán kezdődtek a tereprendezési földmunkák az atomerőmű telephelyén.

A fél évszázados évfordulóra emlékezve az Atomenergetikai Múzeum (AEM) túrát szervezett, amely az építkezés helyszínein haladt végig. Szerencsére a kellemetlen időjárás nem tartotta távol a közel 150 érdeklődőt, és mire elkezdődött a program a csónakháznál, a szitáló eső is elállt.

A rendezvényre eljött Szabó Benjamin, az építkezés kormánybiztosa, a vállalat későbbi igazgatója is, aki személyes emlékeit osztotta meg a hallgatósággal, majd koszorút helyezett el a biskói komptragédia emlékszobránál.

A hideg vizes csatorna mentén sétálva a túrázók egy kis tárlatvezetést is kaptak, a Karbantartó Gyakorló Központban és az Atomenergetikai Múzeumban pedig felmelegedhettek. Az évfordulóhoz kapcsolódva a múzeumnál egy emléktáblát helyeztek el, amelyet Pónya József nyugalmazott vezérigazgató leplezett le.

A túra következő állomása a Tájékoztató és Látogatóközpont és a Disputa szoborpark volt, majd a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. épületénél Honti Gabriella és kollégái várták a vendégeket egy rövid tájékoztatóval  és meleg teával.

Erről a jeles évfordulóról – amelyen az AEM a múltat ismét nem mindennapi formában kapcsolta össze a jelennel méltóképpen emlékeztek meg a résztvevők.

 

ESEMÉNYEK

december
04

Atomjó karácsony

A múzeum karácsonyi programja