Atomenergetikai Múzeum

Lezárult a Teller Ede vetélkedő egyéni és csapatversenye is

 

Az Atomenergetikai Múzeum VÍZmÉRTÉK címmel idén is megszervezte fizikaversenyét, a Teller Ede vetélkedőt. A csapatversenyen ebben az évben középiskolások vehettek részt. 

A csapatoknak az első feladat elkészítése egyben a jelentkezés is volt a versenyre, amelynek során egy videóban kellett bemutatni egy vízhez kapcsolódó fizikai mérést magyarázattal és számolással alátámasztva. A második feladatban ugyancsak a számolás kapta a főszerepet, ami egyben hangolódás is volt a harmadik, utolsó fordulóra is, amelyre 2024. május 16-án az Atomerőmű Sportegyesület csónakházában került sor élménynappal egybekötött helyszíni versenyforduló formájában.

Az első két feladat megoldása során legjobbnak bizonyult 11 csapat nyert meghívást a Duna-parti rendezvényre, akik Härtlein Károly, a BME Prima Primissima díjas mesteroktatójának rendhagyó fizikaóráján is részt vettek. A látványos kísérletek elvégzésében a Paksi Atomerőmű létesítményi tűzoltósága is közreműködött, akiknek eszközei által a verseny utolsó fordulójában feltett elméleti kérdésekre gyakorlati kipróbálást követően kaphattak választ a diákok. A feladatok a nyomásra, a sebességre és az erőhatásokra, valamint a víz áramvezető képességére épültek, így például tüzet kellett oltani a versenyzőknek, vagy épp a félautomata defibrillátor használatát és a szakszerű segítségnyújtás alapjait kellett ismertetniük az ötállomásos fordulóban. Első helyen a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium csapata végzett (Szabó Gergő, Támer Gergő, Weisz István, Wolff Dominik Henrik), míg a dobogó második (Szegi Tamás, Vass Levente Zoltán, Laposa Márton, Tóth Benedek, Kékes Gábor) és harmadik fokára (Csapó-Kun Réka, Steiner Iván, Jankó Bence, Nyulasi Bence, Palencsár Dávid) az Energetikai Szakképzési Technikum tanulói állhattak fel.

 

Véget ért Teller Ede vetélkedőnk országos, online, egyéni, háromfordulós formációja is. Íme az első 10 helyezett:

1. Varga Benedek Zsolt

2. Apáti Márk

3. Horváth-Sipos Bulcsú

4. Palhuber Kitti

5. Prókai Panni

6. Schável Anna

7. Gutveiler Zsombor

8. Lennert János

9. Kovács Bence

10. Vágó Anna Zoé

Gratulálunk minden versenyzőnek, igazán rendkívüli munkákat küldtek idén is!  Nagyon köszönjük a több mint 30 jelentkezőnek, hogy részt vettek természettudományos vetélkedőnkön, jövőre folytatás következik! 

ESEMÉNYEK