Atomenergetikai Múzeum

2020.03.10

Nyitott szemmel járj! - 8 éves a múzeum

 

Nyitott szemmel járj! – 8 éves az Atomenergetikai Múzeum

  

Paks, 2020. március 10. – Az Atomenergetikai Múzeum megnyitásának 8. évfordulóját az intézmény rendhagyó módon ünnepli: a tevékenységet és kísérleteket felvonultató rendezvénnyel készült az atomerőmű üzemi területén. A tavasz folyamán több városi intézményben tartanak hasonló akciót a múzeum munkatársai.

 A múzeum 2019. éve az 50-es szám bűvöletében telt, hiszen számos, fél évszázaddal ezelőtti esemény köszönt vissza a rendezvényeken: túra az 50 évvel korábban megkezdett atomerőmű-építkezés helyszínén, holdra szállás és űrkutatás a Múzeumok Éjszakáján, sőt Woodstock hangulatát is megidézte az intézmény. A tavalyi év kiemelkedő eredményeit követően – ami a programok sokszínűségében, nemzetközi megkeresésekben, modern kiállítási eszközök fejlesztésében és rekordlátogatottságban nyilvánult meg – a múzeum új kísérletbemutatókkal, rendhagyó programelemekkel indította az új évtizedet.

 A megnyitás évfordulójára összeállított programot az atomerőmű üzemi területének egy frekventált pontján, az Atomerőmű Tűzoltóság segítségével mutatta be a múzeum: emelőkosaras tűzoltóautóval és sugárárnyékolt járművel, folyékony nitrogénnel, hordóugratással, brutális fizikával kápráztatták el az arra járókat. A természettudományos ismeretterjesztésben hosszú ideje a múzeum mentora Hӓrtlein Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem mesteroktatója, aki még izgalmasabbá tette az évfordulós bemutatót.

 A múzeum tevékenysége kapcsán elhangzott, hogy az atomenergetika megismertetése mellett olyan ismeretanyagot is biztosít az intézmény, amelyekről az energiatermelés kapcsán beszélni érdemes: a környezettudatosság, a megújuló energiaforrások, az atomerőművek klímaváltozást csökkentő hatása, az atomerőmű műszaki-innovációs tevékenysége. A mérnökutánpótlás fenntartásának fontossága szempontjából pedig megkerülhetetlenné válik a természettudományos orientáció: a múzeum befogadható módon közelíti a tudományos témákat, felkeltve ezzel a fiatalok érdeklődését.

 A 8. születésnap, amelyhez a Nyitott szemmel járj! szlogen kapcsolódik, annyiban is különleges, hogy az épület kapuin kilépve, külső színtereken (iskolák, közintézmények, polgármesteri hivatal, könyvtár stb.) is megmutatja magát a múzeum: a tavasz folyamán kísérletekkel, kiterjesztettvalóság-elemekkel ellátott interaktív tudáskapszulával települ ki egy-egy helyszínre. További részletek a PAKS FM-en és a múzeum honlapján érhetőek el.

 

                 Dr. Kovács Antal                                                                   Enyedi Bernadett

        kommunikációs igazgató                                                              múzeumvezető

 

 A fotók innen érhetők el.

ESEMÉNYEK