Atomenergetikai Múzeum

Élménynap

 

Teller Ede vetélkedő 2023 – több mint fizikaverseny

 Az Atomenergetikai Múzeum (AEM) idén egy megújult Teller Ede vetélkedőre várta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás iskoláinak 7. és 8. osztályos diákcsapatait, akik ezúttal nem három diák képviseletében, hanem az egész osztályközösséggel jelentkezhettek a hagyományos májusi fizikaversenyre. Nemcsak a csapatok létszáma, de a verseny tematikája is megváltozott, nem a fizika, hanem a természettudományok álltak a középpontban. Ezzel az újítással az AEM az edukációs és tehetséggondozó törekvéseit szerette volna még több diák számára élményszerűvé tenni.

Összesen tizenegy csapat jelentkezett a versenyre azáltal, hogy elkészítették a vetélkedő első feladatát, egy videót, amelyen okos- vagy számítástechnikai eszközzel végeznek valamilyen tetszőleges mérést. A második fordulóban egy rejtélyes dobozt vitt a versenyben lévő osztályoknak a múzeum, amelynek feladványait a szabadulószobák logikájához hasonlóan kellett megoldani. Ebben a fordulóban is szempont, mi több, pluszpont volt az, ha az osztályközösségből minél többen vállaltak aktív részt a feladat megoldásában.

Nagyon kreatív és látványos pályamunkák készültek a 2023-as Teller Ede vetélkedőre is, minden csapat munkáját szeretné megköszönni az Atomenergetikai Múzeum ezúton is.

Első helyen a Paksi Vak Bottyán Gimnázium 7. a osztálya végzett, míg a második helyen a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola és a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 8. nívócsoportja holtversenyben.

Ez a három osztály egy múzeumos élménynapon való részvételt nyert, amelyet 2023. május 31-én tartott az AEM Härtlein Károly Prima Primissima díjas mesteroktató közreműködésével a paksi ASE-csónakházban. Az Atomerőmű Tűzoltóság akadálypályával és emelőkosaras tűzoltóautóval érkezett a rendezvényre, de a biztonsági terület különböző szervezetei is felsorakoztak érdekes járművekkel és feladatokkal. Óriás felfújható ugrótorony kipróbálására és sárkányhajózásra is lehetősége volt a díjnyertes csapatoknak, majd az élménynap zárásaként habparti is készült a diákoknak.

 

 

ESEMÉNYEK