Atomenergetikai Múzeum

Október

 

Kattanj rá a tudományra! (39. hét)

Nem lehet elégszer elismételni, hogy azért érdemes rákattanni a tudományra, mert körülvesz minket a mindennapokban. Az Atomenergetikai Múzeum foglalkozásaival, tartalmaival bárki könnyen megértheti a jelenségek mögött lappangó fizikát.

Alapkőletétel (40. hét)

1975. október 3-án, egy verőfényes pénteki napon helyezték el az ország első atomerőművének alapkövét. Az eseményre meghívást kaptak Tolna megye tanácsainak, ipari és mezőgazdasági üzemeinek vezetői, Paks nagyközség tanácsának tagjai, a település iskolái és úttörőcsapatai, politikai, társadalmi és tudományos életünk számos képviselői. Az ünnepi alkalomra a Magyar Posta ötféle, első napi bélyegzéssel ellátott levelezőlapot adott ki. Az alapkőben elhelyezett fémhengerbe az atomerőmű alapító levelét, a forgalomban lévő fémpénzekből egy sorozatot és az aznapi országos napilapok, illetve a megyei lap egy példányát tették be. Az alapkő lezárásához egy egyszer használt, rozsdamentes acélból készült kőműveskanalat és serpenyőt (fandli) gyártattak. Az ünnepség díszvendége és szónoka Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese volt, és részt vett az ünnepségen dr. Simon Pál nehézipari miniszter is. A délutáni munkásgyűlésen néhány érdekes adat is elhangzott: az alapgödörből 275 ezer köbméter földet emeltek ki. A mínusz 6,8 méteres talajszintig 33 500 mázsa gömbvasat, 27 650 köbméter betont építettek be.

Teller-sarok avatása a múzeumban (41. hét)

Teller Ede sokoldalú személyisége művészeti tehetségében is megnyilvánul. Verseket írt, zongorán játszott. A múzeum fogadóterében kialakított sarok központi tárgya az a zongora, amelyen Teller Ede 1991. október 24-én játszotta el paksi tartózkodása során a főiskola nagyelőadójában Mozart C-dúr szonátájának 2. andante cantabile tételét. Az eredeti kottakönyvet – amelyből Teller is játszott paksi tartózkodásakor – szintén a múzeum őrzi. A kottagyűjteményt az teszi érdekessé, hogy benne található az a Teller-idézet, miszerint: „Szép lenne, ha jól menne. De a zongora sokkal nehezebb, mint a fizika.”

Kihívás elfogadva (43. hét)

Az őszi időszak nemcsak a természetben színes, de az AEM háza táján is sok érdekes rendezvény, online tartalom és múzeumpedagógiai foglalkozás kínál alkalmat a változatos, ismeretterjesztő kikapcsolódásra. Friss hírekért és aktualitásokért érdemes követni az Atomenergetikai Múzeumot mind Facebookon, mind pedig YouTube-on.

ESEMÉNYEK