Atomenergetikai Múzeum

Augusztus

 

A múzeum egyik legnagyobb műtárgya, a Faun (31. hét)

A múzeum kültéri kiállítóegységének legkedveltebb műtárgya a FAUN vontató, amely a nagyberendezések mozgatásában – többek között az első reaktortartály vontatásában –vett részt az erőmű építése során másodmagával.

 Farkas Bertalan látogatása Pakson (32. hét)

Az első magyar űrhajós 1980. szeptember 10-én látogatta meg a Paksi Atomerőmű építkezését. A vállalat tanácstermében megtartott találkozón jelen volt Tolna megye és Paks város párt- és tanácsi vezetése. A vendégeket Szabó Benjamin kormánybiztos köszöntötte, szakmai tájékoztatót Pónya József vezérigazgató tartott. Ezt követően a űrhajós megtekintette az építkezést. Amikor a nehézkikötőben megpillantotta a reaktortartályt, így szólt: „Ilyen a Szojuz, csak az kicsit más.” Ezt oroszul mondta Karel Novotny szerelésvezetőnek.

Ebéd után fórumon számolt be élményeiről, a délutáni programjában találkozott az atomerőmű építésén dolgozó szovjet szakemberek csoportjával, majd meglátogatta az építkezésen dolgozó honvédségi erők elhelyezési körletét.

Farkas Bertalan második paksi látogatására 2011. május 5-én került sor, amelynek programjában a már bizonyítottan jól és biztonságosan működő üzemet tekintette meg. A látogatóközpontban a kiállítás megtekintésekor beszélt a magyar gyártmányú Pille sugárzás-ellenőrző és -mérő műszer jelentőségéről, amelyből két darabot vitt magával az űrbe. A Pille a múzeumban is megtekinthető.     

Nyitott szemmel járj! (34. hét)

A múzeum szlogenjei közé tartozik, hogy nyitott szemmel járni érdemes, mert akkor sok természettudományos kalandban lehet részünk. A fizika és a tudomány körülvesz, úgyhogy mindenki járjon nyitott szemmel, és ismerje meg a világot!

 

ESEMÉNYEK