Nagy Előd festő- és éremművész gyakori vendég volt az atomerőmű-építkezésen, sok festményen örökítette meg az ország első atomerőművének a megszületését és Paks város néhány utcájának rejtett zugát. A Tájékoztató és Látogatóközpont minigalériájában és az Atomenergetikai Múzeumban közel húsz alkotása látható.
Nagy Előd az építkezésekkel mindig szoros kapcsolatban volt, már 6-8 éves korában a házuk kerítésének oszlopára telepedve figyelte és csodálta azt a nyüzsgést, amely a szemben lévő új iskola építésén volt. Már erről az építkezésről is készített gyerekrajzokat, amelyekkel a kerületi gyermekpályázaton díjat is nyert. Később, felnőtt fejjel mint festőművész, felkérést kapott Újpalota építésének megörökítésére, mert itt épült akkor Magyarország legnagyobb lakótelepe.
A Fejér megyei Felcsútról nősült, ahol a felesége öreg portája ma is megvan. Nemcsak feleségének, hanem a dunántúli tájnak is a szerelmese lett. A 70-es évektől a nagy építkezések elég keményen kezdték átformálni a környéket (Bicske, Mány, Nagyegyháza). Szerette volna megörökíteni ezeket az átformáló erők keltette változásokat, egyfajta krónikása kívánt lenni a változásoknak.
Szándékáról írt Szekér Gyulának (nehézipari miniszter, majd miniszterhelyettes, a Minisztertanács elnökhelyettese), aki felkarolta az elképzeléseit, felhívta Szabó Benjaminnak, az atomerőmű kormánybiztosának a figyelmét a festőművészre. A levelet 1979 elején írta meg, és a kormánybiztos októberben már le is vitte az építkezés helyszínére.
A művészt elbűvölte az építkezés, amely akkora volt, hogy az ember törpének érezhette magát. Éppen ezért a festményein nem is nagyon látható személy, mert ha alakot festett volna, akkor nem látszott volna az építkezés monumentalitása. Egyik interjúban el is mondta, hogy számára nagy színélmény is volt az építkezés, még a betont is színesnek látta, pedig mindenki azt hiszi, hogy az reménytelenül szürke.
Alkalmanként néhány napot, csonka hetet töltött Pakson, ahogy az ideje engedte. Sokszor ment ősszel vagy télen, amikor igen zord idő volt, Szabó Benjamin titkári előszobájában öltözött át. Szili Gézának (a nehézipari miniszter helyettese) volt ott ruhája, a mérete megfelelt neki, így közös pufajkájuk, gumicsizmájuk és sisakjuk volt. Mellesleg a sisakot el is vitte magával, amelyet még ma is őriz.
Nagy élménye fűződik az építkezésen dolgozó katonákhoz, akikkel összebarátkozott; meghívták hideg időben egy-egy forró teára a buszukba, amelyet meg is festett.
Pakson kétszer volt kiállítása a Városi Művelődési Központban. Az első bemutatkozására 1982. június–júliusban került sor, amelyet Szabó József, az atomerőmű általános vezérigazgatója nyitott meg. A második kiállítására 1986. július–augusztusban került sor, amelyet Csányi László nyitott meg, és így értékelte a művész munkáit: „Költészettel tölti meg a valóságot, képein nemcsak dokumentálni akar, hanem festői témává változtatja a látványt, új életet ad neki.” A Pakson festett képeiért 1984-ben megkapta a Művelődési Minisztérium nívódíját.
ESEMÉNYEK
