Atomenergetikai Múzeum

Aktuális

 

Faun vontatójármű

 

Az atomerőmű építéséhez szükséges anyagokat és eszközöket közúton, vasúton, valamint vízi úton tervezték szállítani. Különösen fontos volt azon berendezések szállítási útvonaláról gondoskodni, amelyek szállítása súlyuk és terjedelmük miatt közúton és vasúton nem volt lehetséges. Erre szolgált a vízi út, a Duna, amelyből leágazik a hidegvíz-csatorna. A csatornának kettős rendeltetése van, egyrészt biztosítja az atomerőmű hűtővizét, másrészt a csatornán kiépített nehézkikötőben fogadhatják a hajón érkező, méreten felüli berendezéseket, mint például a reaktortartályt és a gőzfejlesztőt. A nehézkikötő 320 tonnás daruját a Ganz-MÁVAG brigádja szerelte össze, és első alkalommal 1980. március 24-én vették üzembe, ugyanis ekkor érkezett meg az Orlik tolóhajón az atomerőmű első reaktortartálya.

A hajóról leemelt tartályt egy különleges trélerre rakták, amely előtt és mögött egy-egy Faun vontatójármű állt. Ezt a több mint 200 tonnás tömeget kellett elszállítani a közel másfél kilométerre lévő reaktorcsarnokba.

 

 

A Faun vontatójárművek amerikai–német kooperációban készültek Detroitban, 1976-ban és 1977 decemberében helyezték üzembe, majd a Paksi Atomerőmű Vállalat tulajdonába kerültek, de a vállalat 1989-ben az OVIT-nak adta át. Első vezetője Radnai János volt, a második Honfi József, aki 2012. március 1-jén kormányozta a járművet a mai kiállítási helyére, és innen ment nyugdíjba. A Faun párja Németországba került. 

 

Néhány műszaki adat:

Motor típusa: Cummins KT 450, 16 848 cm3, soros elrendezésű, teljesítménye: 425 lóerő, a motor forgatónyomatéka: 1910 Nm, 700 000 km-t futott és 300 000 üzemórát teljesített.

 

 

 

ESEMÉNYEK