Atomenergetikai Múzeum

2019.05.10

Tudományos örökség és új megoldások a fizikaversenyen

Paks, 2019. május 10. – Negyedik alkalommal rendezte meg az Atomenergetikai Múzeum a Teller Ede vetélkedőt. A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) településeinek általános iskolái számára szervezett verseny fizikaismeretekre és a múzeum kiállításának anyagára egyaránt épít. A vetélkedő idén a tudományos örökség megőrzését helyezte középpontba.

 Az intézmény edukációs programjába jól illeszkedik a fizikaverseny, amely kiegészíti, egyben pedig lezárja a tanév teljes időszakában zajló kihelyezett fizikaórákat, valamint hangsúlyt helyez a múzeumi gyűjtemény megismerésére is. Az elmúlt évtizedek tudományos eredményeit kiemelve idén a vetélkedő tematikája is kapcsolódik a múzeum értékőrző tevékenységéhez.

 A környék 8 iskolájából, 4 településről érkező 3 fős csapatok az előzetesen elkészített videoanyagukat mutatták be a verseny első szakaszában. Öveges József professzor, a természettudományos ismeretterjesztés hazai – talán legismertebb – alakjának munkáit, kísérleteit gondolták újra a diákok videoformátumban. A legjobbak az atomerőmű hivatalos csatornáin is megtekinthetők lesznek. A mechanikai és hőtani témájú, valamint elektromosságtannal és atomfizikával kapcsolatos számítási feladatok után a fizika tantárgyhoz kapcsolható tesztek vártak a diákokra, amelyek jelenségek magyarázatára irányultak, de kitértek a múzeumi fizikaórán látottakra is. Tóth Pál fizikatanár látványos kísérletekkel oldotta a verseny feszültségét.

 Az eredményeket összesítve a zsűritagok méltatták a résztvevők felkészültségét. A vetélkedőt végül a Paksi Vak Bottyán Gimnázium iskola diákjai nyerték: Horváth Kamilla, Jantner Enikő, Otterbein Petra. Az első három helyezett csapat lehetőséget kap az Ifjú fizikusok táborában való részvételre június második felében.

 Az Atomenergetikai Múzeum a természettudományokkal összefüggő, élményközpontú ismeretátadást kiemelten kezeli, ennek jegyében állította össze múzeumpedagógiai programját is. Mindez nagyban hozzájárul a jövő mérnökutánpótlásának orientálásához a műszaki pálya felé, de emellett a tudományos alaposságú gondolkodás fontosságát is hangsúlyozza a hétköznapi élet vonatkozásában.

 

 

               Dr. Kovács Antal                                                                   Enyedi Bernadett

        kommunikációs igazgató                                                              múzeumvezető

 

 

 A fotók innen érhetők el.

 

ESEMÉNYEK