Atomenergetikai Múzeum

2018.03.08

Metszéspont - Tudomány és művészet találkozása

 

Metszéspont – Tudomány és művészet találkozása

Opera, vers és mese a múzeum születésnapján

 

  Paks, 2018. március 7. – Rendhagyó eseménynek adott otthont a múzeum az intézmény megnyitásának 6. évfordulóján. A tudomány és művészet kapcsolatát bemutató rendezvény neves előadók részvételével zajlott, kiemelve több művészeti ág alkotását és eredményeit a műszaki szemlélethez, a természettudományokhoz és az atomerőműhöz kapcsolódóan. A programon pécsi és budapesti egyetemisták is részt vettek.

 A négy helyszín egyikén – a Teller-sarok szomszédságában – fizikakísérletek zajlottak a hang témájában, bemutatva az emberi hang változatosságát, hő segítségével síp készítését, hanghullámok terjedését. A helyszín és a kísérletek külön érdekessége, hogy azokat Szélpál Szilveszter operaénekes, középiskolai fizikatanár és Krizsán Árpád múzeumpedagógus mutatták be. Teller Ede születésének 110. évfordulóján a rezonanciát szemléltetve a tudós által megszólaltatott zongora is szerepet kapott.

 Az irodalmi kávéházban szó esett Juhász Ferenc költő atomerőművel, az „iparral” való kapcsolatáról, Marx György tudóssal való barátságáról. Böhm Gábor irodalomtörténész elmondta, mi az a látásmód, amit a műszaki tudományoktól kapott, és a bölcsészettudomány művelése során is alkalmazni tud.

 A képzőművészeti szekcióban Nagy Előd festőművész és Farkas Pál szobrászművész elevenítette fel a műveik készítésének körülményeit. Farkas Pál felidézte Teller Edével való találkozását és a tudós elismerő szavait a szoborparkban található alkotásával összefüggésben, Nagy Előd pedig azokat az időket, amikor az atomerőmű „házi festőjeként” hazajárt Paksra. A művészt elbűvölte az építkezés, számára nagy színélmény is volt egyben, még a betont is színesnek látta, pedig mindenki azt hiszi, hogy az reménytelenül szürke. Az alkotók műveit kamarakiállítás keretében az érdeklődők a múzeum galériáján megtekinthetik.

 A gyermekeknek szóló irodalom, zene és képzőművészet szekciójában is rokon lelkek találtak egymásra: Farkas Róbert, akinek saját illusztrációval megalkotott mesekönyvében a kis róka tanul az asztrofizikáról és a fénysebességről, valamint Vincze Bálint, aki az atomerőmű közelében élő ürgékről írt meséjéhez maga készítette a lenyűgöző természetfotókat. A „mesés” előadásokra az Ürgemese című hangoskönyv zenei anyaga tette fel a koronát, Navratil Andrea és Róka Szabolcs adott elő zenei betéteket a műből.

 Osztatlan sikert aratott a csavarhúzógépről előadott operarészlet, a Figaro áriája Szélpál Szilveszter előadásában. Ezen a rendezvényen a múzeum újabb nézőpontból mutatta meg a művészet különböző területeinek szoros kötelékét a tudományok világával.

 

  

                Dr. Kovács Antal                                                                     Enyedi Bernadett

          kommunikációs igazgató                                                                 múzeumvezető

 

A rendezvényről készült fotók innen érhetők el.

ESEMÉNYEK